Ebben a cikkben folytatom a személyes témát, és bemutatok több érdekes egybeesést, ahol minden normatív és élettani krízishelyzetemben (amikor valamilyen élethelyzetemből egy másikba létem át) történt egy olyan haláleset a környezetemben, ami egyfajta életszakasz lezárás, és újba lépést jelentett számomra.

Olvastad már az első résztét a bemutatkozásomnak?
Ha nem, akkor kattints ide az #1. rész olvasásához.

Közeli rokonaim elvesztése

Amíg felnőttem tényleg nem sok halálesettel volt „dolgom”, valahogy megkímélt az élet, vagy egyszerűen csak nagyon megtartó volt a környezetem, így nem éltem meg olyan drámaian. A férjem mindkét szülője meghalt még gyermekkorában, erről egy másik alkalommal talán mesélek majd, de engem megkímélt az élet. Nagyon sokat köszönhetek a szüleimnek, az ő életpéldájuk elég erősen meghatározza a személyiségemet.


Nekem nagy a családom. Amikor megszülettem a nagyszülők már idősebbek voltak. Így sok közeli rokontól is el kellett búcsúznom életem során, akik hiányoztak, de ezeket csaknem azonnal el tudtam fogadni, illetve úgy voltam vele, hogy örültem, hogy ismerhettem őket.

Egy kis családi történet

Apai nagypapámat újra kellett éleszteni, amikor én még meg sem születtem, mikor hirtelen rosszul lett, anyukám (orvosként) megtett érte mindent, amíg a mentősök megérkeztek. Annak ellenére életben maradt, hogy a mentősök először nem is akarták újraéleszteni, mondván, hogy anyukámnak sokáig nem sikerült őt visszahozni, de hála anyum erős akaratának, mégis segítettek. S így még 6 évig élt, mindegyik unokájával tudott még találkozni.

Anyai nagypapámról sokkal több emlékem van, hiszen már 17 éves voltam, amikor ő meghalt, egy hosszabb leépülés, betegség után, így az ő halálára fel tudtam készülni. Meg kell említenem még egy (pót) nagymamámat, Kató nénit, aki nem volt rokonunk, de mégis közel állt a családhoz. Nyugdíjas tanítónőként hozzá jártam általános iskola után, vele voltam, amíg a család többi tagja hazaért. Vele tanultam. Az ő példamutató élete, szerénysége, áldozatkészsége örökké bennem él.
Összességében hálás voltam azért, hogy ismerhettem őket.

Hogyan hatott rám néhány váratlan haláleset?

Ha egy rövid mondatba akarom összefoglalni, ezt mondanám:

Haláluk megérintett, és nagyon sokat tanultam, fejlődtem általuk. Megértettem, hogy amíg feladatom van, addig én itt leszek a Földön, és ezért nem szalaszthatom el a lehetőséget, hogy minden napomat APRÓ, RÖGTÖNZÖTT KEDVESSÉGEKNEK szenteljem!

Kik voltak azok az emberek, akik ekkora hatást gyakoroltak rám?

Normatív krízis az életutunk szerves részét képezi, miközben fokozottan sérülékennyé teszi a személyt, óriási növekedési, fejlődési lehetőséget rejt magában. Ez egy előre megjósolható változás, amit átélünk. (Pl. gyermek születése, az anyává válás)

A változás természetes és szükséges velejárója az életünknek, a legjobbat akkor tesszük magunkkal, ha nemcsak túlélni akarjuk, hanem MEG is ÉLJÜK a változást!

S van az úgynevezett akcidentális krízisamely esetlegesen előforduló eseményekhez kapcsolódik (pl. váratlan haláleset, baleset stb.).

És amikor ezek egyszerre jelentkeznek, akkor azok mélyíthetik a krízisállapotot. Meg kell hagyni, biztos, hogy kifinomultabban figyeltem ezekben a nagy változós – normatív krízis időszakokban a környezetemre, de tény, hogy ezidáig tényleg az új életszakaszba lépéskor (vagy ahhoz nagyon közel, akár azt megelőzve) történt egy ilyen váratlan krízishelyzet is. Mintha a világ, az én utam egyengetését célozta volna meg ezekkel a tragédiákkal. Persze ennyire messzire ne szaladjunk, én mindenesetre nagyon sokat merítettem ezekből a helyzetekből, még akkor is, ha megélni, nem nagyon volt kellemes!

*Te tudod, hogy mi segíthet a normatív krízis helyzetekben? Olvasd el!

Óvodából iskolába

Búcsú Gergőtől!

(élt 7 évet)

Amikor általános iskolába kerültem akkor halt meg egy elsős osztálytársam. Ha jól emlékszem leukémiás volt.) Sajnos nem sokat járt velünk iskolába. Érdekes módon az arcára emlékszem, amit persze nem tudok leellenőrizni, mert osztályfényképeken már nem volt rajta. Ő az, akivel lezártam az óvodáskort és iskolás lettem.

Tinikorba lépvén…

Búcsú Kingától!

(megérte a tinikort)

Egyszerű, tiszta lelkű, nagyon kedves lány volt, cserkész társam. Amikor épp  a tini kor küszöbén álltunk, ő akkor távozott. (Halála előtti nap azt írta a naplójába: „Megyek a nagymamámhoz!” –  és így is lett)

Nagyon megrázott a halála. Először csak a tragédia híre jutott el hozzám, hogy egy katolikus lányért imádkoztak a reggeli misén, aki meghalt a temetőben.
Egész nap azt éreztem, hogy elszomorít, megrémít ez a történet, és hogy milyen nagy tragédia egy ilyen. Aztán este megtudtam, hogy ismertem a lányt, aki meghalt.

Tisztán emlékszem, hogy elkeseredtem, elkezdtem sírni, majd egyszerre forró lett a könnyem, és megállt egy könnycsepp a szájam szélén. Nem akartak lecsöppenni, mintha arra várt volna, hogy mosolyogjak. Meg is tettem, és egyszerre eltűnt a könnycsepp, eggyé vált a mosolyommal.

Kingával egy héttel korábban beszéltem. Nem mondom, hogy extrán jó barátságban voltunk, mert ő még visszafogottabb, zárkózottabb volt, mint akkor én, de beszélgettünk. Halála napján Kinga lelke ott volt velem, és az örökös nyugalma, kedvessége rám is átszállt, megértettem, hogy ő most jól van, hangosan ki is mondtam: Túl jó voltál erre a világra!

Felvételi a főiskolára

Búcsú a nagymamámtól!

Az életem haladt tovább, amikor főiskolai felvételi elbeszélgetésre mentem, aznap reggel halt meg az egyik nagymamám, akiről később még fogok írni, ő nem volt kortársam, de mégis érdekes hogy az életemben egy fontos napján már lélekben velem volt. Még, ha akkor nem is éreztem, biztos vagyok benne, hogy velem volt, és segített nekem, így bekerülhettem erre a képzésre, amely most az egész életemet meghatározza.

Felnőtté válás útján

Búcsú Leventétől!

(12 nappal voltál nálam idősebb)

Nagyon sok ember emlékszik rá, és mosolyog, persze tudjuk, hogy sokat adhatott volna munkájával a világnak, mindig vidám volt. Kedvességével több ország fiataljait meghódította.

Talán teljes életet élt, remélem, mégis fiatal felnőttként hagyott itt minket, nem sokkal a születésnapja után. Nagyon okos és értelmes fiatal férfi volt, de ő is nagyon tiszta lélekként most már egy jobb helyen van.

Mégis sokszor eszembe jut, hogy nem várhatunk, nemcsak tervezésből áll az élet, fontos a tanulás, de tenni is kell, minden nap! Ahogy ő is tette! Csak neki nem jutott annyi idő, mint nekem. Nehezebb pillanatokban, amikor elakadok vagy megtorpanok a munkában, tanulásban, akkor szoktam kérni a segítségét az égből!

Szülővé szerepek megízlelésekor!

Egy apa távozott!

Talán Te még nem hallottad, hogy férjem elsőszülött gyermekét közösen neveljük.

Még alig lettem hivatalosan is szülői szerepben, és máris elvesztettem egy friss barátot, egy szülőtársunkat, akivel az iskolában találkoztunk, és sokat beszélgettünk, amíg várakoztunk a gyerekre.

Igaz kortársamnak nem mondanám, mivel jó pár évvel idősebb volt nálam, mégis sokat beszélgettünk az ő apaságáról, a fiaival megélt harcairól. Szakmámban én már keresett voltam, így reménykedem, hogy tudtam neki segíteni.

Bízom benne, hogy az utolsó napjaiban voltak fiaival nekem köszönhető szép pillanataik, és jó érzéssel szívükben gondolnak vissza rá. Mindenkit mélyen érintett a halála, de elgondolkodtatott. Szülői szerepemben megerősödve, szép lassan felocsúdtunk, és tovább éltünk, emlékét, hangját megőrizve szívünkben.

Anyává válás próbái

Benedek angyal lett!

(gyertyafényben élt)

Esküvőnk után viszonylag sokat vártunk a közös babánkra.  Azt nem igazán tudom, hogy mennyi babánk fordult vissza, erősítve az angyalsereget, de amikor az ember már nagyon várja a babát, és még nem várandós, az egy nagyon hosszú időszak. S ha a baráti körben kismama lesz valaki, annak egyszerre örülsz és talán szomorkodsz, hogy te vajon mikor következel.

Így éltem meg én is, hogy egyik legjobb barátnőm már várandós lett, én pedig még nem. Egyszerre volt számomra öröm és egyben saját veszteségem átélése is. Emlékszem, hogy szenvedtem, de akkor még nem sejtettem, hogy ez majd egyszer milyen bonyolult fordulatot vesz.

Barátnőm egy nagyon erős és csodálatos személyiség, nagyon sokat köszönhetek neki. Mai napig sokat sírunk és nevetünk együtt, akkor is, ha nagyon távol élünk egymástól.
Reménykedem, hogy történetükről, a megélt csodákról, fájdalmakról majd ő maga fog mesélni nektek, így most csak annyit mondanék el: Abban az időben, amikor már Andrist vártam, egy nagyon közeli barátom világra hozott egy kisfiút, akiről tudtuk, hogy nem fog sokáig velünk maradni. Már az is csoda, hogy eddig képes volt, fejlődni, növekedni, egy testben egy lélekként élni anyja méhében, egy életfontosságú szerv nélkül, és minimális magzatvízben. Mégis annyit adott és ad ma is ez a drága baba, amennyit csak egy ilyen kis angyal adni tud. Benedek csodás kisbaba volt, akivel nagyon sokat beszélgettem imáiban én is,

aki Őrangyala lett Fiamnak

S akihez mindig tudtam fordulni. Hiszem, és érzem, hogy ahogy az édesanyja és én összekapcsolódunk, úgy ők ketten is összekapcsolódtak a fiammal. (Azóta Benedeknek született egy kishúga, és nemsokára megörvendezteti a családot még egy testvérrel).

Ez a perinatális (szülés körüli) gyász is akkor ért engem, amikor én is édesanya lettem. Nagyobbik gyermekünk (férjem elsőszülött fiának nevelőanyai státusza) már megvolt, de teljesebb értékű anyaságomat, a kis pocaklakómtól számolom. Barátnőm, bár elvesztette a babáját, és a világ (főleg akik nem tudtak várandósságáról sem) csak egy férjes, dolgozó asszonynak látták, de ő és én is úgy tekintettünk rá, mint egy angyal anyjára.

Mindenki, akinek magzata vagy kisgyermeke meghal, akkor is anya, ha nincs más élő gyermeke. Sőt olyan anya, akire csak felnézni lehet,

  • mert egy olyan életesemény történt vele,
  • amit sokszor csak nagyon kevesen tudnak a környezetükből,
  • a gyászfolyamataik extrán nehezítettek

Biztos folytathatnánk a sort. Azonban én mindenkinek a “Babára várva” mentorprogramomat javaslom, hiszen ezzel tudjuk közösen segíteni az “elengedést”, az “lezárást”, az “elfogadást” és ezzel tudunk “utat adni a jövőnek”!

Olvasd tovább a #3. részt.

0 Hozzászólás

Mi a Te gondolatod a cikkről?

Érdekel a véleményed! A lenti szövegdobozban kifejtheted a gondolataidat!
A "Hozzászólás küldése" gombra kattintással elfogadod az Adatkezelési Tájékoztatót!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük