Nem tudom, hogy mi történik a halálunk pillanatában, de úgy hiszem, hogy mindenkinek van lehetősége dönteni, marad vagy megy (erre legjobb példa, hogy emberek olyan baleseteket képesek túlélni, amiben sokan életüket veszítik, vagy olyan sérülésekből képesek talpra állni, amire orvosi magyarázat nemigen van. Nekem is volt egy halálközeli élményem, érdekel?

Amiben meghalhattam volna


Amikor átéltem a halál közeli élményem, éreztem, hogy az eszem,
a testem és a lelkem külön-külön térben is tud létezni, amire én nem is gondoltam volna korábban.

Én hiszek Istenben, így neveltek. A mennyországban is, és tudom, hogy halálom pillanatában az idő le fog lassulni, és picit távolabbról fogom látni magamat. Így volt ez akkor is:

Esős idő volt. Emlékszem, a zebrához értem, tanakodtam, hogy kinyissam-e az ernyőmet, de végül nem tettem, pedig, ha megteszem, valószínű észrevesz az autós, de nem így lett.
A zebrán haladtam át, láttam, hogy kanyarodik rá egy autó a zebrára, elég nagy sebességgel, egy meredek útról jött lefelé, de ez nem mentség, hogy nem lassított, és nem nézett jobban körül (nem figyelte a holt teret), hiszen nekem volt elsőbbségem.

Volt egy olyan a pillanat, amikor szembesültem azzal, hogy ez az autó már nem fog megállni, és el fog ütni. Ekkor lelassult a világ, én éreztem, hogy tennem kell valamit, hogy kisebb legyen a baj. Ösztönösen cselekedtem, valószínű a lovaglás, az AIKIDO-s esés tanulás és persze egy adag csoda, ami segített. Emellett nagyon dühös voltam, és hallottam, ahogy nemtetszésemnek hangot adok. (no de miért egy csúnya szóval távozzak ebből a világból?)

Az autó közeledett, jobbról, de vagy lelassult világ, vagy én gondolkodtam és cselekedtem olyan gyorsan, amire előtte még soha nem használtam a testem és az eszem. Felhasználtam a saját és az autó által a lábamra mért ütésének az erejét, és nem az autó elé estem, hogy az esetleg keresztül hajtson rajtam, hanem szinte ninja-mester módjára átugrottam az autó motorházának tetején az autó mellé a földre érkeztem, majd mint aki jól végezte a dolgát, kényelmesen lecsüccsentem.

Szinte semmi bajom nem lett. Az autós – ahogy várható volt, ennél a sebességnél –  jó 2 méterrel később meg is állt, és ha rosszul esem, valószínű félig alatta lettem volna, vagy roncsolódik a lábam, derekam…de nem ez lett.

A fickó, ahelyett, hogy sűrűn szégyellte volna magát, nem győzött dicsérni, hogy milyen szépen átugrottam a kocsit. Amivel kicsit sem enyhítette a dühömet, továbbra sem értettem, hogy miért kell így vezetnie.

Reméljük tanult belőle, és másnak nem esik már baja.

Tényleg egy karcolás nélkül megúsztam, és tovább mentem, éltem…

Igyekszem minden rossz vagy kellemetlen dologban megtalálni a jót.

Összességében nagyon jó volt megélni, hogy az agyam, a testem és a szellemem mi mindenre képes. Hogy tényleg szinte lassítva láttam, pár méterre a fejem fölött az eseményeket. A tér és a környezet letompult, csak ez volt éles, és egyértelmű, amit cselekednem kell, vagy ami történni fog. Amellett, hogy dühös voltam, utólag azt is éreztem, hogy nem vagyok egyedül, hogy vigyáznak rám.

Az életemben sok kisebb-nagyobb csoda volt, de ez egy igazán érdekes test-lélek élmény volt.

Olvastad már az első néhány résztét a bemutatkozásomnak?
Ha nem, akkor kattints ide #1. rész #2.rész.

Ezt a kis kitérőt még el szerettem volna mesélni magamról.

Miután elszállt a mérgem, tudtam, hogy

  • itt vagyok,
  • még feladatom van,
  • mutassam ki a szeretteimnek, hogy ki mit jelent nekem
  • tudásommal segítsem azokat, akiket hozzám irányít az élet.

Kik is voltak rám nagy hatással, kik formáltak, kiknek köszönhetem a jelenlegi énemet?

Szinte képtelenség mindenkit megemlítenem, hiszen annyi minden és mindenki tudja egy ember életét formálni, akár egy találkozás, akár csak egy történés.

Így tényleg csak rövid kis történeteket osztok meg, hálám jeléül:

Annyi mindenki formált: tanárok, vezetők, barátok, tanítványok, szülők, gyerekek. Mindenki, aki értelmet ad a munkámnak, és segítenek tovább tenni, adni. Formálnak a csalódások és sikerek is, tényleg nehéz kiemelni mindenkit, akik ezen az úton mellettem voltak.

Vannak, akiket azért írok le, mert eddig korábban sosem emlékeztem meg róluk, s lesznek olyanok, akik a jelenemben élnek, akikre támaszkodhatok, akik segítenek, akik példát mutatnak.

Amikor megfogtam a kezét

Nagy hatással volt rám is, amikor egy idős ismerős néninek megérintettem a kezét, empátiám jeléül, és mert semmi más okosat vagy vigasztalót nem mondhattam. Valószínű nem is kellett, mert ez az érintés jelentett mindkettőnk számára a lehető legtöbbet, abban a helyzetben, amikor elszorult a szívvel mesélt, a nemrég meghalt és nagyon szeretett férjéről. Évekkel később mesélte, hogy számára mennyire sokat jelentett ez a „jelenlét” a részemről, és ez indította el bennem azt a felismerést, hogy tényleg fontos, hogy hallgassak a megérzéseimre és tegyem, amit érzek.

Az ősök ereje

A családomból már egyszer említettem mindkét nagymamámat, mindketten pedagógusok voltak. Egyikük matematika a másik magyar tanár volt. Így lett, hogy a logikus gondolkodásom, kreativitásom, az igényes beszédem, kulturális nyitottságom örökségként szált rám. Nevelési filozófiájuk picit különbözött, de sok mindent tanultam tőlük, melyek ma már ösztönösek.

Igaz, anyai nagymamámmal, akiről elneveztek, nagyon sokat „vitáztam” a nevelési megoldásai miatt. (Már amennyire egy nagyszülővel veszekedni illik.) Később jöttem rá, hogy mi mennyire hasonlóak voltunk, sokszor inkább a „két dudás egy csárdában” esete miatt tettük egymást feszültté, de mindentől függetlenül rengeteg időt töltöttünk együtt, sokszor kettesben, pedig elég nagy volt a család. (Ő az, akivel a földrengést is átéltük.)


A férfi példaképek az életemben, nagyszüleim és Szelényi András, az édesapám

Nagypapáimról már röviden meséltem. Apukáról (apai nagypapámról) legkedvesebb emlékem még totyogós koromban, szinte látom magam előtt:

amint a nagy karosszékében ült és lábával hozzám gurít egy hengert, én pedig vissza neki. Úgy rémlik, hogy órákig játszottuk, de nagyon kicsi voltam, lehet, hogy csak pár perc volt. Ezzel a játékkal sokáig képesek voltunk játszani. Ez a nagy régi karosszék most itt van mellettem, a régi csíkos huzata már szép új narancssárgára változott, de fotelben már Andris (az ő dédunokája) ücsörög.

Azon kevesek közé tartozom, akiknek óvóbácsija volt, hogy ez mennyiben jelentett erős „férfi példakép”-et,  nem tudom, de biztos hatott ő is rám, talán abban hogy olyan párt választottam magamnak, akik jól bánik a gyerekekkel.

Apukám stílusát, nevelési elveit, humorát és életvidámságát nagyon szeretem,valamint neki köszönhetek egyfajta eleganciát is, a protokolláris szabályok szeretetét. Az ő példája is nagyon szép, 40 évig dolgozott ugyanazon a helyen, a Gellért szállóban, ahol szépen felküzdötte magát a ranglétrán, és igazgatóhelyettesi pozícióból lett aktív nagypapa státuszú. Sokszor meséli, hogy habár a “Gelázsban” is nehéz feladat volt a panaszok kezelése vagy bonyolultabb szituációk megoldása (fú, annyi sztorit tud…), mégis, az unokák mellett is sok feladat hárul rá, de – ahogy ő fogalmaz sokszor – bátran „kihív bárkit egy pelenkázó versenyre”, néha ad „egy body előnyt”.

Szüleimmel és 4 nővéremmel a Danubius Hotel Gellértben, ahol édesapám 40 évig dolgozott!

Édesanyám a másik nagy példaképem, nemcsak stílusban viszem erősen a női vonalat, de a szakmámban is sokat köszönhetek neki. Maga a pályaválasztásomban is nagy szerepe volt, de nem is lőttünk mellé, ez nagyon testhezálló, jól érzem magam a hivatásomban.

Dr. Sényi Katalin, (édesanyám) szemész, gyermekszemész, adjunktus, aki 2018-ban Szent-Györgyi Albert orvosi díjat vehetett át. Szakmai körökben sokan ismerik a nevét, de ez a díj arról is szól, hogy mennyi család szavazott már neki bizalmat és kapott tőle emberi segítséget!

Van egy tiszteletbeli nagymamám, Kató néni, akihez általános iskolában minden délután jártam. Tulajdonképpen őt így akarta támogatni a családom, de nekem is nagyon jó volt, hogy a házi feladatokat, a napi tanulást vele végeztem el, ő nyugdíjas tanárnő volt. Tőle a tisztaságot,  a “meghallgatás erejét”: a türelmet és törődést tanulhattam el.

Nagyon sok tanárt felsorolhatnék, akik nagy hatással voltak rám, akik növelték az önbizalmam, vagy biztattak, motiváltak.
Lehetne felsorolni a művészi torna tanáraimat E. Kovács Évát és munkatársait, akikhez már 2,5 éves koromtól majdnem gimnazista koromig jártam.

Satu Hurme Kristiine (lovasedző)
Szívesen és egyben mély szomorúsággal megemlékezem a lovasoktatómról, finn származású kiváló edzőmről, aki nagyon fiatalon hagyott itt minket, de akinek köszönhetem, hogy igazán megtanultam lovagolni, ugratni. Kicsi koromtól jártam lovagolni, de csak a főiskolai évek során tanultam meg a helyes technikákat, neki köszönhetően egy elég súlyos és nagyon negatív élményeket hozó lovasbalesetet teljesen fel tudtam dolgozni. (Erről a balesetről és a terápiás vonalról is  születik majd egy blogbejegyzés)

Még egy olyan emberről szeretnék itt megemlékezni, aki szerintem az egyik legkiválóbb (ha nem az egyetlen) olyan példaértékű szakember volt az életemben, aki igazán össze tudta fogni a részben különböző szakmai társadalmakat. Minden tiszteletem az övé, és hálás vagyok az égnek, amiért megismerhettem, és tanulhattam tőle is. Nagyon hirtelen és korán távozott, szerencsémnek élem meg, hogy az akkor még minimális angol tudásommal mégis elmentem előadásaira, beiratkoztam a tanfolyamára, ahol egy olyan komplex tudást adott át nekünk, amiért mindig hálás leszek! Ahol csak tartott előadást, én ott voltam, és amikor végre hivatalos tanúsítványt adó képzést is tartott, nem hiányoztam arról sem.

Prof. Dr. Zack Boukydis

Köszönöm!

Minden ember, így a tiédben is biztos vannak példaképek, becsüld meg őket, amíg személyesen van lehetőséged tanulni tőlük!

Akarod tudni, hogy kik segítettek nekem a vállalkozó életutamon? Vagy mondhatnám azt is, olvasd el bemutatkozásom negyedik részét, benne írok azokról a szakemberekről, akikhez mindenkit jó szívvel irányítok.

0 Hozzászólás

Mi a Te gondolatod a cikkről?

Érdekel a véleményed! A lenti szövegdobozban kifejtheted a gondolataidat!
A "Hozzászólás küldése" gombra kattintással elfogadod az Adatkezelési Tájékoztatót!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük