Nem tudom, hogy mi történik a halálunk pillanatában, de úgy hiszem, hogy mindenkinek van lehetősége dönteni, marad vagy megy (erre legjobb példa, hogy emberek olyan baleseteket képesek túlélni, amiben sokan életüket veszítik, vagy olyan sérülésekből képesek talpra állni, amire orvosi magyarázat nemigen van.

Volt egy halálközeli élményem,
amikor átéltem, hogy az agyunk, a testünk és a lelkünk
olyan térben tud létezni, amire mi nem is gondolnánk.

Én hiszek Istenben, így neveltek. A mennyországban is, és tudom, hogy halálom pillanatában az idő le fog lassulni, és picit távolabbról fogom látni magamat.

Esős idő volt, amikor ez megélhettem. Emlékszem, a zebrához értem, tanakodtam, hogy kinyissam-e az ernyőmet, de végül nem tettem, pedig, ha megteszem, valószínű észrevesz az autós, de nem így lett. A zebrán haladtam, láttam, hogy jön az autó, elég nagy sebességgel, egy meredek útról kanyarodott a zebrára, valószínű, pont a holtterében mehettem, bár sejthette volna, hogy lesznek átmenő emberek, jó lett volna, ha figyel, megmozgatja a fejét, de nem tette.

Volt egy olyan a pillanat, amikor szembesültem azzal, hogy ez az autó már nem fog megállni, és el fog ütni. Lelassult a világ, én éreztem, hogy tennem kell valamit, hogy kisebb legyen a baj. Ösztönösen cselekedtem, valószínű a lovaglás, az AIKIDO-s esés tanulás és persze egy adag csoda, ami segített. Emellett nagyon dühös voltam, és hallottam ahogy nemtetszésemnek hangot adok. (no de miért egy csúnya szóval távozzak ebből a világból?) Az autó közeledett, jobbról, de vagy lelassult világ, vagy én gondolkodtam és cselekedtem olyan gyorsan, amire előtte még soha nem használtam a testem és az eszem. Felhasználtam a saját és az autó által a lábamra mért ütésének az erejét, és nem az autó elé estem, hogy az esetleg keresztül hajtson rajtam, hanem szinte ninja-mester módjára átugrottam az autó motorházának tetején az autó mellé a földre, majd mint aki jól végezte a dolgát, kényelmesen lecsüccsentem. Szinte semmi bajom nem lett. Az autós – ahogy várható volt, ennél a sebességnél –  jó 2 méterrel később meg is állt, és ha rosszul esem, valószínű félig alatta lettem volna. A fickó, ahelyett, hogy sűrűn szégyellte volna magát, nem győzött dicsérni, hogy milyen szépen átugrottam a kocsit. Amivel kicsit sem enyhítette a dühömet, továbbra sem értettem, hogy miért kell így vezetnie. Reméljük tanult belőle, és másnak nem esik már baja.
Tényleg egy karcolás nélkül megúsztam, és tovább mentem, éltem…Igyekszem minden rossz vagy kellemetlen dologban megtalálni a jót, ebből nekem nagyon jó megtapasztalása volt az, hogy az agyam, a testem és a szellemem mi mindenre képes. Hogy tényleg szinte lassítva láttam, pár méterre a fejem fölött az eseményeket, a tér és a környezet letompult, csak ez volt éles, és egyértelmű, amit cselekednem kell, vagy ami történni fog. Amellett, hogy dühös voltam, utólag azt is éreztem, hogy nem vagyok egyedül, hogy vigyáznak rám. Az életemben sok kisebb-nagyobb csoda volt, de ez egy igazán érdekes test-lélek élmény volt.

Olvastad már az első néhány résztét a bemutatkozásomnak?
Ha nem, akkor kattints ide #1. rész , #2.rész.

Ezt a kis kitérőt még el szerettem volna mesélni magamról, mert ez is formált, és egyfajta megnyugvást is adott, nem beszélve arról, hogy mennyire boldog voltam, hogy miután elszállt a mérgem, tudtam, hogy itt vagyok, még feladatom van, és mutassam ki a szeretteimnek, hogy mit jelentenek nekem, hogy tudásommal segítsem azokat, akiket hozzám irányít az élet.

Ebben a részben úgy folytatnám a történetem, hogy megpróbálom elmondani, kik is voltak rám nagy hatással, kik formáltak, kiknek köszönhetem a jelenlegi énemet.

Előzetesen annyit azért mondanék, hogy szinte képtelenség mindenkit megemlítenem, hiszen annyi minden tudja egy ember életét formálni, akár egy találkozás, akár csak egy történés. Például nagy hatással volt rám, amikor egy idős ismerős néninek megérintettem a kezét, empátia jeléül, és mert semmi más okosat vagy vigasztalót nem mondhattam. Valószínű nem is kellett, mert ez az érintés jelentett mindkettőnk számára a lehető legtöbbet, abban a helyzetben, amikor elszorult a szívvel mesélt, a nemrég meghalt és nagyon szeretett férjéről. Évekkel később mesélte, hogy számára mennyire sokat jelentett ez a „jelenlét” a részemről, és ez indította el bennem azt a felismerést, hogy tényleg fontos, hogy hallgassak a megérzéseimre és tegyem, amit érzek.

Annyi mindenki formált még, tanárok, vezetők, barátok, tanítványok, szülők. Mindenki, aki értelmet ad a munkámnak, és segítenek tovább tenni, adni. Csalódások és sikerek, tényleg nehéz kiemelni mindenkit. Vannak, akiket azért írok le, mert eddig korábban sosem emlékeztem meg róluk, s lesznek olyanok, akik a jelenemben élnek, akikre támaszkodhatok, akik segítenek, akik példát mutatnak.

A családomból már egyszer említettem mindkét nagymamámat, akik pedagógusok voltak, egyikük matek- a másik magyar irodalom,  és nyelvtan tanár volt. A logikus gondolkodás, kreativitás egyik oldalról jött, az igényes beszéd, kulturális nyitottság pedig a másikról. Nevelési filozófiájuk picit különbözött, de sok mindent tanultam tőlük, melyek ma már ösztönösek. Mégis, anyai nagymamámmal, akiről elneveztek, nagyon sokat „vitáztam” a nevelési megoldásai miatt. (Már amennyire egy nagyszülővel veszekedni illik.) Később jöttem rá, hogy mi mennyire hasonlóak voltunk, sokszor inkább a „két dudás egy csárdában” esete miatt tettük egymást feszültté, de mindentől függetlenül rengeteg időt töltöttünk együtt, sokszor kettesben, pedig elég nagy volt a család. (Ő az, akivel a földrengést is átéltük)

Szelényi András

Szelényi András

(Édesapám)

Haladjunk az időrendben: Nekem óvóbácsim volt, hogy ez mennyiben jelentett erős „férfi példakép”-et,  nem tudom, inkább apukám stílusát, nevelési elveit, humorát és életvidámságát szeretem. Valamint neki köszönhetek egyfajta eleganciát is, a protokolláris szabályok szeretetét. Az ő példája is nagyon szép, 40 évig dolgozott ugyanazon a helyen, a Gellért szállóban, ahol szépen felküzdötte magát a ranglétrán, és igazgatóhelyettesi pozícióból lett aktív nagypapa státuszú. Sokszor meséli, hogy habár a “Gelázsban” is nehéz feladat volt a panaszok kezelése, vagy bonyolultabb szituációk megoldása (fú, annyi sztorit tud…), mégis, az unokák mellett is sok feladat hárul rá, de – ahogy ő fogalmaz sokszor – bátran „kihív bárkit egy pelenkázó versenyre”, néha ad „egy body előnyt”.

Szüleimmel és 4 nővéremmel a

Danubius Hotel Gellértben, ahol édesapám 40 évig dolgozott!

Édesanyám a másik nagy példaképem, nemcsak stílusban viszem erősen a női vonalat, de a szakmámban is sokat köszönhetek neki. Maga a pályaválasztásomban is nagy szerepe volt, de nem is lőttünk mellé, ez nagyon testhezálló, jól érzem magam a hivatásomban.

Dr. Sényi Katalin

Dr. Sényi Katalin

aki 2018-ban Szent-Györgyi Albert orvosi díjat vehetett át

(Édesanyám)

Van egy tiszteletbeli nagymamám, Kató néni, akihez általános iskolában minden délután jártam. Tulajdonképpen őt így akarta támogatni a családom, de nekem is nagyon jó volt, hogy a házi feladatokat, a napi tanulást vele végeztem el, ő nyugdíjas tanárnő volt. Tőle a tisztaságot,  a “meghallgatás erejét”: a türelmet és törődést tanulhattam el.

Nagyon sok tanárt felsorolhatnék, akik nagy hatással voltak rám, akik növelték az önbizalmam, vagy biztattak, motiváltak.
Lehetne felsorolni a művészi torna tanáraimat E. Kovács Évát és munkatársait, akikhez már 2,5 éves koromtól majdnem gimnazista koromig jártam.

 

A kicsi Évi művészi tornázik.

 

Satu Hurme Kristiine

Satu Hurme Kristiine

(lovasedző)

 Szívesen és egyben mély szomorúsággal megemlékezem a lovasoktatómról, finn származású kiváló edzőmről, aki nagyon fiatalon hagyott itt minket, de akinek köszönhetem, hogy igazán megtanultam lovagolni, ugratni. Kicsi koromtól jártam lovagolni, de csak a főiskolai évek során tanultam meg a helyes technikákat, neki köszönhetően egy elég súlyos és nagyon negatív élményeket hozó lovasbalesetet teljesen fel tudtam dolgozni. (Erről a balesetről és a terápiás vonalról is  születik majd egy blogbejegyzés)

Még egy olyan emberről szeretnék itt megemlékezni, aki szerintem az egyik legkiválóbb (ha nem az egyetlen) olyan szakember volt, aki igazán össze tudta fogni a részben különböző szakmai társadalmakat. Minden tiszteletem az övé, és hálás vagyok az égnek, amiért megismerhettem, és tanulhattam tőle is. Nagyon hirtelen és korán távozott, szerencsémnek élem meg, hogy minimális angol tudásommal mégis elmentem előadásaira, beiratkoztam a tanfolyamára, ahol egy olyan komplex tudást adott át nekünk, amiért mindig hálás leszek!

Prof. Dr. Zack Boukydis

Prof. Dr. Zack Boukydis

Olvass tovább #4. rész .