Mindenki életében történnek olyan nagy változások, amelyekhez alkalmazkodnunk kell. Ezeket hívjuk életeseményeknek.

Ezek lehetnek mind pozitívak mind negatív történések. Furcsa belegondolni, de mindkét esetben stresszhelyzetet is átélünk. Természetesen eltérő mértékben. 

A magzati életeddel, a születéseddel kezdődik.  Majd sok kisebb-nagyobb eseménnyel folytatódik, amelyek a fejlődésedhez kapcsolódnak, akár testi-, szellemi-, lelki- dologról legyen szó.

Tehát minden ember így-vagy úgy elég sok életeseményt átél! 

Egy-két érdekességet ezzel kapcsolatban már korábban megosztottam:

Rítusok és hiedelmek a várandósság idején

Milyen életesemények lehetnek még az életünkben?

Miért is írom ezt a posztot?

A mai nap nagyon különleges számomra, sok dolog kötődik hozzá!

  • Az egy legjobb barátnőmnek megszületett a harmadik kisbabája!
  • Egy fiatal rokonom érettségizik
  • Egy másik még fiatalabb rokonomnak ma van a születésnapja
  • És hétfő van, mindig ezzel a nappal kezdődik egy új hét…na jó ez csak egy kis bevezetője az ÉN NAGY ÉLETESEMÉNYEMNEK. 

Azonban, mielőtt elárulom, hogy mi is az, egy kis adalék információ rólam:

Az érettségi után egyből felvettek a gyógypedagógiai főiskolára, ahol egész szépen teljesítettem, még Erasmussal külföldön is éltem. (Na az volt az igazi önálló élet, nagycsaládból egy idegen országba kerülni, ott egy szál magam, nagyon kevés nyelvtudással létezni, de sokat fejlődtem, és büszke voltam magamra!)

Majd lediplomáztam.

A most érettségiző rokonomnak biztatásként azt mondtam, “tudom, most még nem érzed, és nagy lépés ez, és világjárvány is van, de az egyetemi nagy zh-k és szigorlatok előtt vissza fogod még sírni ezt az érettségit, és azt a mennyiségű tananyagot, amit most kell tudnod.” Érthető, hogy nem nyugtattam meg, de ez az igazság, én ezt tettem. Akkor még nem sejtettem, hogy ezt a nagy vizsgázást még két másik felsőfokú diploma fogja követni, na és persze több kisebb tanfolyam, kurzus, vizsga, és talán sosem lesz vége…

Elég az hozzá, hogy túl vagyok már több életeseményen, és tulajdonképpen mindig is tudtam, hogy nem akarok csak alkalmazott lenni.

Talán a tanári pálya, a segítő szakma is már magában hordozta, azt ami mindig is éltetett.

Nem mondanám magamról, hogy irányításmániás vagyok, de valóban értéket adok, és emberek hallgatnak rám, szívesen követnek, és én ezt nagyon élvezem

Ez a legjobb motiváció.

Szóval mindig is tudtam, hogy saját utamat kell járnom, de valamihez mindig kötve voltam. Értsd jól, most a munkahelyre gondolok.

Rá is térek a lényegre, mielőtt teljesen elveszted a fonalat.

A főmunkahely mellett, kezdetben nővérem Bt-jében dolgoztam, részben a magam utam jártam, de mégis megosztott volt a felelősség. Amikor úgy döntöttem, hogy már nem akarok a Bt-ben dolgozni, elkezdtem felépíteni a saját utamat, és még a honlap készítésére is – most először – egyedül vállalkoztam. (Nagy meló, le a kalappal mindenki előtt, aki megteszi, de nem megtanulhatatlan, még az automata levélküldő rendszer sem, bár azzal azért sokat szenvedek, idővel lesz jobb az is!)

Szóval pár hónapja dolgozom a honlapon, és már itt tartok! Nem mondom, hogy nem izgulok, nem mondom, hogy minden simán ment, de a mai nap újabb mérföldkövet rakhatok életem útja mellé:

Ma én is végre egyéni vállalkozó lettem! Ez egy hivatalos nagy lépés, és úgy éreztem ennek az életeseményemnek egy poszt jár!

 

Emellett szívből gratulálok mindenkinek, akinek a mai nap ez kijár, és

minden anyának még egyszer sok boldogságot és elismerést az

anyaságukért!

Kérjétek még,

ha nem tettétek az

énidőnyerő

ajándékomat!